újabb pszichózisok

Röné Hamburgban székel jelenleg. Fradika még mindig Budapesten, a bűnvárosban éli az élnivaló napokat. Kétségtelen, telnek. Miss Pox is itt él, de Róla már nem tudunk sokat. Csak annyit, hogy gyakran jár Debrecenbe, a cívis városba. És álmainkban is gyakran előtűnik. Nekem legalábbis.

Igyhát maradt a két nyivákoló nővér. Immáron két városban. Színhelyek: Hansestadt Hamburg és a Szomorú Vasárnapok feledhetetetlen városa, melynek arcán siklik a Víz...Újabb párbeszédük olvasható alább.
(Csehov után szabadon).

Röné: - Drágám, jó, hogy beszélünk, ismét.
Frida: - Igen, jó, hogy újra találkozunk az éterben.
R: - Ricoeurt-t kell olvasnom újfent. Közeledik a vizsga. Utolsó vizsgáim egyike a "legjobbegyetemen".
F: - Oh, én is küzdöttel vele a múltkor ... Kitartás hozzá ... És tudod, hol olvastam Ricoeur-t? A Víziváros elit hellyé avanzsált kocsmájában. A Lánchíd Sörözőben, ahol most már enni is lehet. Ott engem törzsvendégként kezelnek már egy jó ideje. Röné, hidd el, él még, létezik még a Víziváros! Nem is tudod mennyire! A híres vendéglátóipari egységgel szemben működik a "Ferenczy" rajziskola. Minden este fény gyúl a jókora ablaksötétítő fatáblák mögött. Néhány művésztanár dirigál. A kicsi résen be lehet lesni, festőtanoncok hátát látni lehet talán, de az aktmodellt már nem...A Víziváros "giccsesebb", rendezettebb hely lett, nem olyan, mint régen volt...minden fellengzősebb is most valahogyan. Hidegebb. Gazdagabb. Kezdi letörölni magáról a szoci korszak nyomait a városrész. Nyílik a társadalmi olló. Az elit elkülönül. A mi régi házunkban, a  Fő utca 8.-ban azonban egyre több lakás áll üresen.
R.: - Édesem, tudom, mit jelentett mindez neked. Emlékszel még a májusi sétáinkra a Várban?
F.: - Hogyan tudnám azt elfelejteni... Csodás volt. Az illatok szinte támadtak. Úgy voltunk jók, ahogy voltunk akkor. Nem vágyódtunk mi akkor sehová. Maximum szerettünk volna túl lenni az érettségin...
R.: - Igen, és amikor meglett a vizsga, azt a Belga Apátsági Sörözőben ünnepeltük Delirium tremens sörrel. Egy elefánt volt a címkéjén...
F.: - Igen, egy kék elefánt, de mondok még valamit! Fel tudod idézni azt amikor gratis kihoztak egy olajban megforgatott zöldbab-salátát!? Az milyen finom volt...
R.: - Én úgy emlékszem, hogy Te ittál Delirium tremens-t én viszont meggysört rendeltem...
F.: - Egyszer kértünk mert többre nem volt pénzünk... Viszont fotóztunk is, ha jól emlékszem...
R.: - Nem, az 2006-ban volt.
F.: - Tényleg, akkor voltunk a Centrálban, karácsonykor.
R.: - Az se volt könnyű időszak, egyikünknek se. Dehát velünk mindig ugyanaz történik!
F.: - Ugyanaz? Inkább valamiféle pantomim játék ez. Sors-pantomim. A lélek mozdulatai utánozzák egymást. Vagyis ahogy elmeséljük, abban van hasonlóság. (a narratív identitásaink egybeeshetnek...) Végérvényben mindenkivel ugyanaz történik. Vagy legalábbis a nagy csomópontokban vannak hasonlóságok. Mindenki megszületik, aztán van fiatalkora és "múlhatatlan nosztalgiái" meg ilyesmi...nem?
R.: - Igen, de azért nálunk több ilyen párhuzam van, most ne akarj ez alól kibújni...emlékszel amikor az a nő azt mondta, hogy Neked le van fagyva az egyik feled? Biztos azért akarsz mindent aggyal megoldani. G. is azt mondta annak idején, hogy Te egy füstölgő óriási agy vagy...
F.: - Oh, ne is emlékeztess...De nemcsak agy...az érzékelésem is intenzív. De tényleg ne erőltessük a boszorkányos ügyeket. Ezektől én szeretem távol tartani magam... Inkább gyakrabban használd azt a szentképet, amit adtam neked...
R.: - Persze, drágám...bocs. De mégsem kéne ilyen mereven elzárkóznod dolgok elől.
F.:  - De igen el kell zárkózni. Helyet kell csinálni, annak, ami igazán szent az életünkben.
R.: - Igazad lehet.
F.: - Miss Pox, akitől sokat vártam ebben az ügyben, egyszer azt mondta, hogy aki 6 évet távolodott Istentől, annak legalább 6 év is kell, amíg visszatalál. Legyünk türelmesek. De én ezt nem így gondolom. El kell szánni magunkat, nem?
R.: - Én óvatos lennék. Mindig túlhajtod magad, túlerőlteted a dolgokat. Hagyd, hogy megtörténjenek.
F.: - Persze, igazad van egyfelől Röné...

(folytatás következik)