három (nyivákoló) nővér (változat)

Jelen drámai tudatfolyamnak kapcsolata a valósággal csak véletlen műve lehet.

Röné:
-Kedvesem, jó hogy látlak.
Frída:
-Én is örülök neked drága Röné-m.
R:
-Oh, ugyan. hisz megkopott a renörömém...
F.:
-Jól festesz ma.
R:
- Te is kedvesem.
F:
- Ugyan. ugyan.
R:
(sértődötten):
- Szerintem pedig igen.
F:
- Dehát ,nem nézek ki jól, beesett az arcom, megint nem aludtam egész éjszaka.
R:
- Velem is hasonlóak történnek...(lágy sóhaj)
F:
- Osztozol bajaimban, cirkalmas (vérczirmos) lelkű társam. Ez megnyugtat.
R:
(lelkesen)
- Igen, az élet mégiscsak egy apró kis sárga kanáritollhoz hasonlít!
F.:
- Nem, mert a kerti műanyag Flinstone-os gyerekpancsoló oldalai beesnek és hullámosak. (Gyártási hiba).
R.:
-Csaknem? Fénykép 1994-ből?
F.:
- De! Én már túlkorosként pancsolok, barnára igazán barnára sülve nagyanyám mostohaunokáival. Az egyiknek a család kollektíven elfejtette a nevét.
R.:
- Hol fogunk ezekkel az elfelejtett dolgokkal elszámolni?
F.:
- Lesz egy jókora lista. Az elfelejtett dolgok lesznek rajta. A semmiből felszikráznak majd a betűk, szép folyóírás lesz, olyan mintha valami ezer éves kódexből lenne...
R.:
- Meglehet...de addig még nagyon sokat kell várni és unatkozni. (sóhajt)
F.:
(kissé ingerülten)
- Én sosem unatkozom, Valika!
R.:
- Mindig csodáltam az energiáidat, Frida. Meglátjuk, hogy lesz...

újabb pszichózisok

Röné Hamburgban székel jelenleg. Fradika még mindig Budapesten, a bűnvárosban éli az élnivaló napokat. Kétségtelen, telnek. Miss Pox is itt él, de Róla már nem tudunk sokat. Csak annyit, hogy gyakran jár Debrecenbe, a cívis városba. És álmainkban is gyakran előtűnik. Nekem legalábbis.

Igyhát maradt a két nyivákoló nővér. Immáron két városban. Színhelyek: Hansestadt Hamburg és a Szomorú Vasárnapok feledhetetetlen városa, melynek arcán siklik a Víz...Újabb párbeszédük olvasható alább.
(Csehov után szabadon).

Röné: - Drágám, jó, hogy beszélünk, ismét.
Frida: - Igen, jó, hogy újra találkozunk az éterben.
R: - Ricoeurt-t kell olvasnom újfent. Közeledik a vizsga. Utolsó vizsgáim egyike a "legjobbegyetemen".
F: - Oh, én is küzdöttel vele a múltkor ... Kitartás hozzá ... És tudod, hol olvastam Ricoeur-t? A Víziváros elit hellyé avanzsált kocsmájában. A Lánchíd Sörözőben, ahol most már enni is lehet. Ott engem törzsvendégként kezelnek már egy jó ideje. Röné, hidd el, él még, létezik még a Víziváros! Nem is tudod mennyire! A híres vendéglátóipari egységgel szemben működik a "Ferenczy" rajziskola. Minden este fény gyúl a jókora ablaksötétítő fatáblák mögött. Néhány művésztanár dirigál. A kicsi résen be lehet lesni, festőtanoncok hátát látni lehet talán, de az aktmodellt már nem...A Víziváros "giccsesebb", rendezettebb hely lett, nem olyan, mint régen volt...minden fellengzősebb is most valahogyan. Hidegebb. Gazdagabb. Kezdi letörölni magáról a szoci korszak nyomait a városrész. Nyílik a társadalmi olló. Az elit elkülönül. A mi régi házunkban, a  Fő utca 8.-ban azonban egyre több lakás áll üresen.
R.: - Édesem, tudom, mit jelentett mindez neked. Emlékszel még a májusi sétáinkra a Várban?
F.: - Hogyan tudnám azt elfelejteni... Csodás volt. Az illatok szinte támadtak. Úgy voltunk jók, ahogy voltunk akkor. Nem vágyódtunk mi akkor sehová. Maximum szerettünk volna túl lenni az érettségin...
R.: - Igen, és amikor meglett a vizsga, azt a Belga Apátsági Sörözőben ünnepeltük Delirium tremens sörrel. Egy elefánt volt a címkéjén...
F.: - Igen, egy kék elefánt, de mondok még valamit! Fel tudod idézni azt amikor gratis kihoztak egy olajban megforgatott zöldbab-salátát!? Az milyen finom volt...
R.: - Én úgy emlékszem, hogy Te ittál Delirium tremens-t én viszont meggysört rendeltem...
F.: - Egyszer kértünk mert többre nem volt pénzünk... Viszont fotóztunk is, ha jól emlékszem...
R.: - Nem, az 2006-ban volt.
F.: - Tényleg, akkor voltunk a Centrálban, karácsonykor.
R.: - Az se volt könnyű időszak, egyikünknek se. Dehát velünk mindig ugyanaz történik!
F.: - Ugyanaz? Inkább valamiféle pantomim játék ez. Sors-pantomim. A lélek mozdulatai utánozzák egymást. Vagyis ahogy elmeséljük, abban van hasonlóság. (a narratív identitásaink egybeeshetnek...) Végérvényben mindenkivel ugyanaz történik. Vagy legalábbis a nagy csomópontokban vannak hasonlóságok. Mindenki megszületik, aztán van fiatalkora és "múlhatatlan nosztalgiái" meg ilyesmi...nem?
R.: - Igen, de azért nálunk több ilyen párhuzam van, most ne akarj ez alól kibújni...emlékszel amikor az a nő azt mondta, hogy Neked le van fagyva az egyik feled? Biztos azért akarsz mindent aggyal megoldani. G. is azt mondta annak idején, hogy Te egy füstölgő óriási agy vagy...
F.: - Oh, ne is emlékeztess...De nemcsak agy...az érzékelésem is intenzív. De tényleg ne erőltessük a boszorkányos ügyeket. Ezektől én szeretem távol tartani magam... Inkább gyakrabban használd azt a szentképet, amit adtam neked...
R.: - Persze, drágám...bocs. De mégsem kéne ilyen mereven elzárkóznod dolgok elől.
F.:  - De igen el kell zárkózni. Helyet kell csinálni, annak, ami igazán szent az életünkben.
R.: - Igazad lehet.
F.: - Miss Pox, akitől sokat vártam ebben az ügyben, egyszer azt mondta, hogy aki 6 évet távolodott Istentől, annak legalább 6 év is kell, amíg visszatalál. Legyünk türelmesek. De én ezt nem így gondolom. El kell szánni magunkat, nem?
R.: - Én óvatos lennék. Mindig túlhajtod magad, túlerőlteted a dolgokat. Hagyd, hogy megtörténjenek.
F.: - Persze, igazad van egyfelől Röné...

(folytatás következik)

"De hagyjuk ezt. - (Halványuló kisértet,
kis kékharisnya: mílyen virradat hoz
magányom tinta-kék tükrébe téged?
Fák fogyó árnya hűs emlék: mutatkozz.)"

"we tree" álá Petri

"Elhiheted, hogy ritka fajta hús volt,
ha szereted a bátor, furcsa nőket." WS

már csak a vörös nevetés emléke a Trefort kertben
lomha macskák keringője a tejes dobozok körül
már csak a bomló muskátlik sárga levele
falhoz támaszkodik
vigyázzban áll
és lövésre kész texasi vadászpuskára néz
a penész
már csak vízben a színes szilánkok
tágra nyílt szemre szórt miatyánkok
már csak hamburgi hamburger halíze
már csak az elforduló arc furcsa íve
már csak várj csak
ez már a hatodik bejáró utáni exit
de felveszek még ma valami szekszit

Saudade

Hát, minek is szépíteni.

Ennél tökéletesebb kifejezés aligha létezhet, ami visszaadná az azóta Tiltott Várossá szomorodó Újlipót iránti érzéseimet, érzéseinket. Habár ez a Nádas-szemelvény tartalmát tekintve némileg rendhagyó (főleg ha melankólikus nosztalgia a cél), V-nek izgi építészeti csemege lehet, és különbenis :)
Olvassátok.
Csók

Adva volt egy hatodik emeleti lakás, egy olyan néhány évvel korábban emelt épületben, amelyet a funkcionalitás és a geometrikus szervezettség elvei alapján terveztek, miként az Újlipótváros más, hasonló építményeit. Ám ha valaki alaposabban szemügyre vette ezeket a házakat, s dolgozott velük vagy éppen bennük élt, akkor észre kellett vennie, hogy az épületek belső arányait nem az individuális szükségletek kötelezően szerény léptéke, nem a korszak új építészetének kollektív puritanizmusra és személyes aszkézisre támaszkodó esztétikája szabja meg, hanem a felettébb igénytelen és kicsinyes tervezők és beruházók nyerészkedési vágya, akik alattomosan és szemérmetlenül kihasználják egy építészeti stílus lehetőségeit.

Valójában a tágasabb környezet üzleti egoizmusa nyomja rá represszív bélyegét a városnegyedre.

Az összeomlásának roppant terhei alatt vergődő, önelégült feudális Magyarország, amint bukott arisztokráciája ásatag szokásait, hagyományait és kimeríthetetlen sértettségét cipelve gazdasági válságból gazdasági válságba vánszorog, s kemény kézzel még azoknak is utána nyúl, akik nem nagyhatalmi ábrándokban vagy nem a magyarság történelmi küldetésében nevezik meg a nemzet boldogulásának egyetlen lehetőségét, akiket mély szociális felelősségérzet tölt el a falusi nyomorultság és a városi nyomor miatt, ám szakmájuk szabályait és követelményeit azért a dzsentri korrupció általánosan elfogadott és mindent átható törvényéhez igazítják.

Ha az ember maga is látszatokra épít, akkor a képmutatástól és a dekoráció imádatától nem olyan egyszerű megszabadulnia.

Átütött az alaprajzokon, a falakon átütött.

Szemzőné minden különösebb magyarázat nélkül értette, hogy Madzar miről beszél és mitől irtózik.

Nem sokkal, de valamivel azért minden alacsonyabb volt a kelleténél, és nem sokkal, de valamivel kevésbé tágas, kevésbé szellős, mint II. kötet 153amit a szerény és kiegyensúlyozott individuális életvitel szempontjából kívánatosnak lehetett volna mondani. Megint utcasorok épültek fel úgy, hogy az épületeken nem süthetett át a nap. Építészeti igényesség híján merevség és kényszeredettség lett az átlátható geometriából. Üres stílus. Az anyagok és a szerelvények nem voltak megbízható minőségűek. A szerkezetről könnyedén leválasztható volt a mutatósnak szánt, de lényegében silány burkolat. Madzarnak már az első alkalommal az volt a határozott benyomása az üres lakásban, hogy a padlón nem két lábon áll, hanem lebeg. Valami nem stimmelt a szerkezettel. Mintha az első világháború barakk-építészete szólna vissza így, a legtöbb újlipótvárosi épületnek volt némi hevenyészett jellege. A kézműves munka személyessége és érzékiségének elemi öröme hiányzott. Akárha szimbolikus nyelvén azt mondaná csaknem minden épületelem, igaz, béke van, hátunk mögött a vesztes háború, ám az ipar nem állt talpra még, hiszen elmaradt a modernizációja, s ezért mi bizony silány dolgokat termelünk.

Túl vékonyak voltak a födémek és a közfalak. Még a nagyvonalúbban tájolt vagy jobban megépített lakásokba sem volt kellemes belépni, mert túl szűkre sikeredtek a lépcsőházak, a bejáratok, s volt ugyan hová kilépni a lakásokból, ám hiába a sok erkély és loggia, ha egyszer a zsúfoltságtól úgy hatottak, mint a galambdúcok.

Túl közel volt az utca túlsó oldala.

Akárha homlokzataikkal sem tudták volna ezek az épületek kitárni magukat arra a külső világra, amelyben megnyomorított bensejükkel álltak. Nem teremtettek maguknak elég teret, hogy bárhonnan magukra lássanak, s ezért nem is láthatták, hogy nincsenek tekintettel egymásra.

Mást akartak megmutatni, mint amit reálisan megvalósítottak.

Nem volt levegőjük.

Imitálták a kitártságukat vagy leplezték a bezártságukat.

Madzar Alajos néhány óra múltán azon vette észre magát az üres hatodik emeleti lakásban, hogy nincsen olyan közfal, nincsen olyan ajII. kötet 154tó vagy nincsen ablak, amelyet ne kéne elmozdítania a tekintetével. Szemzőné mindezzel szemben azt állította, hogy a historikus adottságokat ugyan nem változtathatja meg, de olykor egyetlen műfogás elegendő, hogy a működés belső feltételei megváltozzanak, s ezek a változások aztán erősen visszahatnak a környezetre, legalábbis elvileg.

Madzar a praktikus elképzelés hallatán mindenesetre azt kérdezte önmagától, vajon létezik-e ilyen jellegű építészeti műfogás.

Az értelmüket veszített világítótestek közül csupán egyetlen világított éjszaka.

A tágas hallban pedig nem állt más, mint egy nyitott, éjfekete hangversenyzongora.

Oly meggondolatlanul állt a helyén, ahogy a szállítómunkások több mint egy évtizede letették.

A háborús pusztítás olyan nyomokat hagyott, amelyeket ma már senki nem értelmezett, és az elvégzendő művelethez sem keresett többé senki műfogást.

Mint aki lopni fog, a jó meleg pléd keresésére induló Gyöngyvér elsietett a zongora mellett. Ehhez a zongoraszéket mindenesetre meg kellett kerülnie. Ismét ki kellett volna hívni a zongoraszállítókat, hogy gördíthető lábai alá helyezett papucsaiból kiemeljék a zongorát, s legalább egy kicsit odább tegyék. Szemzőné tervezte is, hogy kihívja őket, de soha nem jutott odáig, hogy felvegye a telefont.

Az utcáról sárga, a szemközti tetőkről kékes fény szivárgott, Gyöngyvér pedig úgy lépett vissza most a zongorához, miként az alvajáró, aki előtt jelenés lebeg.

Valójában nem lát mást, s minden más szándékot és veszélyt elfelejt.

Egészségesen sötétre barnult mezítelen teste, talpának visszafogott, csupasz csattogása volt a valóságos jelenés e környezetben.

Mintha nem látnák egymást.

Sem a hiányzó tárgyakról, sem a ház vagy a városnegyed történetéről nem tudhatott, s alig is tudott valamit. Arról a januári éjszakáról, amikor Madzar saját készítésű bútorait a nyilasok kihajigálták az ablaII. kötet 155kon és minden vízcsapot megnyitottak, Szemzőné mondott ugyan néhány szót, de sokat nem tudott. Kitapogatta a régi zongoraszéket és leült. Az idegen lakás, az idegen ház, az egész idegen város históriától sűrű csöndje mégis rászakadt."

(Nádas Péter: Párhuzamos történetek II.)

Szolgálati közlemény

Ladies (Vagy ahogy E.Jean, a pszeudoguru mondaná, Dolls),
Vegyétek-vigyétek:

http://hs7.blog.hu/

Hogy mit? Albumot ingyér :D Hallgassátok meg a Hullik a záport, különös tekintettel a refrénre.
De vigyázat: a csoda pár napig tart csak; utána pukk, volt-nincs. Szóval letöltésre fel 8o)
csók :*

félreértések

Nevezetes elhallásaimkra példát hoznék tinéktek

Egyszer egy vers címét (szerzője Liba Attila) úgy hallottam ki egy riportban magyar szakos kollégám szájából: Bűnről halovány árnyék.
Izgalmas cím, nemdebár?
Ellenben a vers címe, némi kutatás után amint kiderült, egyszerűen:
Bőr alatt halovány árnyék, 1927-ből, bajszos és nemzetes Attilától.

Emlékezetes továbbá konvenciózus félreértése a jelzőknek. Egyszer anyám azt mondja nekem: "Te, az a tanár olyan tüskés, nem?
-Igen, olyan kis kés.
Válaszoltam.

Tüskés helyett tehát kis kés.
Nem tudom egyáltalán miért, és miért ilyen pontosan emlékezem egyes apró részletekre a múltból. A lényeg, hogy akkor ilyesmiken még hahotarohammal tudtunk túl lenni. Annyira más volt azon a piros konyhabútoron ücsörögni és beszélgetni estébe nyúlóan...Szóval várok kedves két barátos-komámtól ilyen furcsa, apró emlékeket...

Szóljon zárásul a nagyon finom, már-már impresszionistán lebegő vers: (persze, megjegyzendő, és nem elhanyagolandó, hogy stílusa áthajlik a kubizmusba is, mivel a néger maszkok hatása formailag IGENCSAK érezhető a vers zárlatát képező utolsó sorban.)

"Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért."