három (nyivákoló) nővér

Jelen drámai tudatfolyamnak kapcsolata a valósággal csak véletlen műve lehet.

Röné:
-Kedvesem, jó hogy látlak.
Frída:
-Én is örülök neked drága Röné-m.
R:
-Oh, ugyan. hisz megkopott a renörömém...
F:
-Jól festesz ma.
R:
-Te is kedvesem.
F:
Ugyan. ugyan.
R:
-(sértődötten): Szerintem pedig igen.
F:
-dehát, nem nézek ki jól, beesett az arcom, megint nem aludtam egész éjszaka.
R:
-velem is hasonlóak történnek...(lágy sóhaj)
F: -
osztozol a bajaimban, cirkalmas lelkű társam. Ez megnyugtat.
R: -
Igen, az élet mégiscsak egy apró kis műanyag sárgarigóhoz hasonlít, nem?
F: -
Igen, eltaláltad pont erre gondoltam!
R: -
Mindig ugyanarra gondolunk. És mi van Pepinkével?
F: -
Pepinke? Óh, ő már a múlté, tudod jól...
R:
-Persze, persze csak kérdeztem.
F:
-De Röné...tudod, hogy már nincs semmi. Bár tegnap egész éjjel vele beszélgettem Nyúl-lipout-citöjben.
R:
-Oh! Nyúl-lipout citööööööj!
F:
-Oh! Oh!
R:
-A fiatalságunk ott bimbajzott, igen, egy helyen.
F:
-hihetlen, de megtörtént.
R:
-Nem kétséges, egy helyen, igen.Jaj nem is tudod, mennyit révedezek gondolatban arra. Arrafelé mentem tegnap "véletlenül" és láttam a kocsiját. Ott parkolt a Zöld fenyvesek utcájában...
F:
-Ez biztosan jelent valamit.
R:
-Igen, ez jelent valamit. Anyám is ezt álmodta tegnapelőtt, miután megevett két nagy véreshurkát.
F:
-Te jó, ég, te is arra gondolsz amire én?
R:
-Pontosan tudom, mire célzol.
F: (kissé fellengzős mosollyal)
-Mi mindig ugyanarra gondolunk.